Néhány perce a Lánchíd Rádión ismerkedhettek meg a hallgatók a Pedofilkommandó létezésével, de álláspontunk szerint a rádióműsor több ponton megsértette a semleges és korrekt tájékoztatás sajtóetikai elvét. A műsorvezető felkészületlenségére csak a húszperces beszélgetés végén derült fény, illetőleg több vád és félreértés került az adásba a védekezési lehetőségünk nélkül.
Egyelőre egy, a jobboldalhoz tartozó médium gázolt belénk, és próbált igazatalanságot elkövetni velünk szemben.
Ami abban merült ki, hogy az ellenünk felhozott vádakra nem adtak időt és módot védekezni (természetesen lehettek ennek műsorszerkesztési okai is, pl. időhiány, de az eljárást akkor sem találtuk korrektnek).
Miközben ők is törvényt sértettek, ugyanis, úgy szedték össze egy általunk pellengére állított személyt, hogy bepróbálkoztak nála 12 éves kislányként.
Azt akarták hallani tőle, hogy akar vagy nem akar velük ismerkedni, majd rátértek arra, hogy látták a honlapunkon.
Mire az úriember kifejtett, hogy igen, majd ő feljelent minket.
Egy szó mint száz, ezzel vége volt a beszélgetésnek, és úgy került be az úriember 'nyilatkozata' (amit jóhiszeműen egy kislánynak mondott el, az ő felfogásában)
a médium felületére, hogy erről sem belegyezését, sem engedélyét nem kérték.
- Megszólaltattak egy állítólagos személyt, akit pellengérre állítottunk, holott ő elmondása szerint tizennyolc évesnek mondott kommandósunkkal beszélgetett, ezért feljelentést tett ellenünk. A műsorban csak kivonatosan hangozhatott el a kommandó álláspontja, amely szerint a komoly szűrőpróbán átmenő beszélgetések naplófájljait mi eltesszük, és soha nem adjuk ki magunkat 13 évesnél idősebbnek, ennek értelme sem lenne. Elég beteg embert találunk az interneten, nem lenne értelme veszélybe sodornunk a kezdeményezésünket hamis gyanúsítottakkal. Megjegyeznénk még, hogy az illető nem kereste meg a Pedofilkommandót, meg sem próbálta tisztázni magát. (Mindazonáltal a biztonság és tisztesség kedvéért belső vizsgálatot indítunk, az ominózus felvételt készítő kommandósunkat pedig ennek végéig fölmentjük a szolgálat alól.)
- A Pedofilkommandó nem egyes pedofilok ellen küzd, hanem a törvényi szabályozás szigorítása érdekében. Nem hangozhatott el, hogy a törvény jelenleg a képek, ajánlatok küldözgetését nem bünteti, ezzel pedig hallgatólagosan támogatja azokat, figyelmen kívül hagyva ezek mentális hatását egy gyermekkorú személyre nézve.
- A meghívott gyermekvédelmi nyomozó álláspontjára a műsorvezető nem engedte szóvivő kommandósunk reakcióit kifejteni. A nyomozó elmondta, hogy ők a megelőzést úgy képzelik el, hogy ismeretterjesztő videókat vetítenek gyermekkorúaknak a gyermekmolesztálókról. A Pedofilkommandó álláspontja szerint az ilyen videók nem hatnak a molesztálókra, így azok továbbra is potenciális veszélyt jelentenek a gyermekekre.
(közlemény vége)
4 megjegyzés:
Érdekes, bár nem halottam a Lánchí rádió műsorát, azért publikálhatnátok....
Előzetes ígéretük ellenére a felvételt nem kaptuk meg.
Hát igen itt van amikor a hóhért akasztják, sajnos olyan emberek vannak akik tényleg a bulira mennek és nema törvényességre megelőzni otthon kell és nem a incselkedéssel!Elég degenerált volt aki ezt az egészet kitalálta,megnézném az arcát egyszer ,de beszari alkok nem merik a sajátjukat felvállalni másét pedig mutogatnák ez igazi perverzitás!legközelebb Jézus képét teszitek fel?
Te beszélsz?
névtelen: írd ki a teljes neved, add meg az e-mail címed, aztán pattogj, hogy ki hogyan vállalja magát és hogyan nem.
Miért tennénk fel Jézus képét?
Megjegyzés küldése